Főbb híreink

 A napokban elhunyt Bartus Zsigmond,  vagy ahogy mindenki ismerte Zsiga bácsi Városunk Pro Urbe díjas polgáránál  legutóbb tavaly jártunk. A 90....

Múlt szerdán átadták a forgalomnak az M25-ös út északi részét, vagyis az Andornaktályát teljes egészében elkerülő útszakaszt. A M3-ast Egerrel összekötő...

Az országgyűlés 2010-ben hozott törvényt arról, hogy június 4. a Nemzeti Összetartozás napja. 1920-ban ugyanis  ezen a napon írták alá Versailles-ben azt a békediktátumot, amely értelmében a történelmi Magyarország elvesztette területének több mint kétharmadát. A gyászos napot vasárnap a FIDESZ hétfőn pedig a JOBBIK idézte fel a helyi Trianoni emlékműnél.
 

A maklári ugróköteles klub tagjaként két ifjú füzesabonyi sportoló is kijutott a közeljövőben Miamiban megrendezésre kerülő világbajnokságra. Csanálosi Zsófia és Kovács Réka a nemzeti válogatottal vesz részt a floridai megmérettetésen

A közelmúltban rendezték meg Egerben a kerékpáros kupa országos döntőjét. A megyénket képviselő kétfős csapat egyik tagja Péter Attila volt. Társával Vona Boglárkával a második helyen végeztek. Szabó János felkészítő tanárral és tanítványával a szihalmi rendőrnapon találkoztunk.

Múlt szombaton a helyi lőtér adott otthont az országos  kombinált lövész bajnokságnak. A versenyen golyós és sörétes lövészetből álló feladatsort kellett végrehajtaniuk a résztvevőknek

Oldalak